Stopper _ MKKSZ

Helyszín
Budapest, Moszkva Sétány
Méret
1400 m2
Megrendelő
Magyar Kajak-Kenu Szövetség
Idővonal
2015
tervezés
2019
átadás
Állapot
Alkotás
Építészeti Csapat és együttműködők
Stopper rendezvényhajó _ Árpád híd felől

Csak víz legyen és fény!

A STOPPER, A MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG
ÁLLÓHAJÓJA A VIZAFOGÓ-PARTON

„Látott valamit ugyanis, ami (…) felfoghatatlan kiterjedésű (…), ugyanakkor az érzékszervei számára igencsak tömör, zárt, szótlan, anyagszerű, lehatárolt fizikai tárgy. Hívő számára a templom ilyen: kövek, falak, képek, ám lényegét tekintve mégiscsak az egésszel, a tökéletessel, a mindenséggel, az univerzummal, a végtelennel áll kapcsolatban.” Önmagamtól idézni? Vanitatum vanitas. Idestova öt évvel ezelőtt írtam ezeket a sorokat egy épület (?), szakrális tárgy (?), világegész (?), tudományos eszköz (?) definíciós határán billegő szinte meghatározhatatlan alkotásról, Ferencz Marcel építész debreceni komputer-pavilonjáról

(Mega, giga – A szuperszámítógép épülete, in.: OCTOGON 2015/06). Kritikámban az „épülettárgy” fogalmat feszítettem neki az életnagyságú építészeti makett olvasatnak, illetve az épület fizikai kiterjedését ütköztettem a funkció határtalan kiterjedésével: zárt–nyitott, végtelen–véges. Mint ahogyan abban az írásban is utalok rá, tulajdonképpen két épületről van szó, ha figyelembe vesszük, hogy a bemutatott objektum mellett párépületként ott áll a 2013-ban átadott „épületenergetikai információs központ” (OCTOGON 2013/05) rácskoronájú épületdoboza is a Kassai úti campuson.

Erre a retrospektív bevezetőre azért volt szükségem, mert Ferencz Marcel és munkatársai legújabb épülete a debreceni építészeti kísérletek, „térvizsgálati tanulmányok” folytatásának tűnik: noha a Stopper – a kajak-kenu szövetség új vízi központja, az egykori úszómű hajóforma épület – az átépítés után vált egyszerre zárttá és nyitottá, végtelenné és végessé, installációvá és építészetté. „Egy talált tárgy megtisztítása” (TD), azaz metaforikus upcycling, egy egyszerre szakrális és indusztriális, konceptuális alapvetésű, de végeredményben funkcionális alkotás ring a Vizafogónál, a Duna vizén. Ha létezik a Max Weber-i „varázstalanítás” (Entzauberung) fogalma, akkor talán létezik ennek a kifejezésnek a pandantja. Az egykori ütött-kopott kőszállító, majd girbegurba vasútiszerelvény- és tankhordozó uszály az építészek koncepciójának, a szerkezetépítőknek és hajómérnököknek hála nem pusztán rekonstrukción ment keresztül, hanem épületté szelle-mült át. Patetikusan hangzik az átszellemülés szó, noha az építészettörténet közismert toposza tesz egyenlőségjelet a múlt hajó- és katedrálisépítő mesterei, a hajótestek bordaívei és a templomhajók (!) fölé kifeszülő boltívek, tetőácsolatok szerkesztési elvei közé. Ferencz Marcel korábbimunkáit előszámolva építészetének szakrális, illetve mimézisen alapuló megközelítése nem áll távol az alkotó szemléletétől. Így nem meglepő, hogy a most tárgyalt épület-hajón is kimutathatóak az átszellemítést támogató szerkesztési, konstrukciós elvek. Ennek az átszellemülésnek a kulcsmozzanata a hajótest bordakiosztásának (2,3 méter) a felépítmény acél tartószerkezeti kiosztására felvetített ritmusképlete.

Végeredményben az úszó alépítmény és a ránőtt csarnok-idom, a „templomhajó” új, szerves egységet képez: az úszó test szinte egész hosszán, a testben végigfutó láthatatlan bordák a felépítmény tartószerkezetében válnak alkotóelemmé. Manapság az újrafogalmazás, újradefiniálás szinonimájaként gyakran használjuk a „keretezés” fogalmát. Itt a keretezés fizikai értelemben, de metaforikus jelentéseit kibontva is az átszellemítés eszközévé válik. A tatra kisétálva végül megnyílik az az egyiránypontos perspektíva, ami a párhuzamos üvegfalak segítségével azt az illúziót kelti, mintha a borda- és tartószerkezeti-sorok egymásba tükröződnének. Ezt az illúziót az egyöntetű fehér festés derengése tovább erősíti, amitől a katedrális-hatás, az ipari tárgy metamorfózisa érzékszervi tapasztalattá válik. Ferencz és építésztársai már Debrecenben is sikerrel oldották meg azt a kihívást, amelynek révén egy funkcionális épülettárgy esztétikai rétegeket képes magára ölteni. A Stopper esetében a drónfelvételek perspektívájából jól látható, hogy a tartószerkezeti elemekre – az építmény tetején és oldalán – komponált acéllemez-síkok ritmizált kiosztása mintha valamiféle absztrakt zenei (?) kódot, vagy fehér alapon fehér szuprematista műalkotást láttatnának. Mintha a perforált lemezes árnyékolásnak, az épületbőrnek, az épület legkülső burkának fontos jelentése volna azon túl, hogy a bordasorok kiosztásának feszességét, szabályosságát random képletekkel oldaná fel, miközben szobrászi végeredményre törekszik. Miközben az úszó fa stég toldalék, a hajótestbe épített hajótárolók, az öltözők, mosdók és a gépészeti elemek tökéletesen szolgálhatják ki az új sportközpont igényeit, építészeti szempontból egy igen összetett, sokjelentésű, progresszív, kortárs (mű)alkotás született a pesti Duna-parton. A Váncza László és M. Miltényi Miklós építészek által tervezett A38 (2003, 2010) után új esély nyílik talán arra, hogy a város és folyója valamikor a jövőben majd valóban összekapcsolódjon.

Stopper rendezvényhajó _ rendezvényteraszról
Stopper rendezvényhajó _ rendezvénytér
Stopper rendezvényhajó _ Margitszigetről
Stopper rendezvényhajó _ rendezvényteraszról
Stopper rendezvényhajó _ dunapartról
Stopper rendezvényhajó _ bejáróhíd felől
Stopper rendezvényhajó _ légifotó
Stopper rendezvényhajó _ légifotó
Stopper rendezvényhajó _ részlet
Stopper rendezvényhajó _ részlet
Stopper rendezvényhajó _ részlet
Stopper rendezvényhajó _ légifotó
Stopper rendezvényhajó _ rendezvénytér
Stopper rendezvényhajó _ rendezvényterasz
Stopper rendezvényhajó _ rendezvényterasz
Stopper rendezvényhajó _ rendezvényterasz
Stopper rendezvényhajó _ alaprajz _ metszet
Stopper rendezvényhajó _ terasz dunai látképpel
Stopper rendezvényhajó _ dunai kép